szerda, 16:30-17:30
8 éve tart drámapedagógiai alapú foglalkozásokat, workshopokat és táborokat. 10 éve ismerkedett meg a drámapedagógia módszerével, ezt először gyermekotthonban végzett munkája során kezdte alkalmazni. 4 éve tart állatasszisztált drámapedagógiai foglalkozásokat, az általuk kifejlesztett módszert több programban is alkalmazzák.
Elsősorban az motiválja, hogy segítsen megtalálni Neked vagy gyermekednek a saját magadhoz vezető utat, hogy mélyülhessen a kapcsolatod önmagaddal, melyet az önszeretet, a bizalom, az önelfogadás és a feltételnélküliség alapoz meg.
A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc tagozatán végezett és szinte ezzel egyidejűleg a Janus Egyetemi Színház társulati tagja volt 2009-2013-ig. Ezután az Eötvös József Főiskola Intézményi Kommunikátor szakát végezte el, majd a Gál Ferenc Főiskola Pedagógia karán szerzett óvodapedagógus diplomát, másoddiplomáját pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Drámapedagógia szakán. Szakdolgozata témája volt, hogy a drámapedagógiának milyen pozitív hatása van a gyermekek személyiség és énképfejlődésére. Ezt kutatása is megerősíti, így a legnagyobb meggyőződéssel és elhivatottsággal vezeti foglalkozásait és táborait.
