Kik vagyunk?

Drámapedagógusként én is láttam, hogy milyen sok gyermek küzd azzal, hogy nem tudja kifejezni magát, kreativitását nem tudja megélni, így romboláson és verekedésen keresztül vezeti le az energiáit, vagy épp befelé fordul. Láttam, hogy milyen sokat segítenek a gyerekeknek, egyre felszabadultabbak lettek és látványosan fejlődni kezdtek a szociális kompetenciáik. Ekkor döntöttem el, hogy foglalkozásaimat szeretném minél több gyermekhez eljuttatni.

A Lepke táborsorozatot azért indítottuk útjára, hogy minél több gyermek megismerkedhessen a színjátszás, rendezés, bábozás, musical vagy filmezés rejtelmeivel. Táborainkban teret adnunk a gyerekek kreativitásának kibontakozására és lehetőséget arra, hogy foglalkozásaink által fejlődjön önbizalmuk, együttműködési készségük és kifejezőkészségük. Ehhez elsőként egy biztonságos, szeretetteli közösséget hozunk létre. Szeretnénk minél több gyermek személyiségfejlődéséhez hozzájárulni, ezért is indítottuk el komplex képességfejlesztő táborsorozatunkat, melynek középpontjában a játék és az élménypedagógia áll.

Bővebben
Rólunk

Aktuális programok

Program

Gyermekvállalás: Igen vagy nem? A tudatos döntés útja – Workshop Nőknek - november 8.

Dátum 2024. november 8.

Helyszín Színkör Alkotóműhely és Közösségi tér, 2. kerület Lövőház utca 31.

Bővebben
Program 4-8 éveseknek

Mesejáték-Drámapedagógia foglalkozás óvodásoknak 3. kerület

Dátum 2024. szeptember 30.

Helyszín Békásmegyeri Közösségi Ház: 1039 Bp., Csobánka tér 5.

Bővebben
Program 6-10 év

Musical tánc – Show tánc 9. kerület

Dátum 2024. október 2. - 2025. május 28.

Helyszín Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola, 9. kerület

Bővebben
További programok

Rólunk mondták

A tegnapi bemutató kapcsán azt kell írjam: köszönjük a tanévet! Szeptember óta adtál egy olyan privát teret a kisfiamnak, ahol minden hétfőn délután önmaga lehetett, egy olyan foglalkozás volt ez a tanév során, ahol a következőt már hétfő estétől várta, ahogyan az előzőről hazatért. Annyi mindent tanult tőled és a csoporttól Enikő! Eszközt és módszereket kapott az érzései kifejezéséhez, kommunikálásához, érthetőbbé vált a külvilág számára. Tegnap - elfogultságomon túltekintve - voltak olyan pillanatok, amikor a színpadon nem a kicsi fiamat láttam: egyik pillanatban Catnap volt, aki elvarázsolt és akit elvarázsoltak, és aki képes a kis színészpalánta-társaival együtt áradni. Aztán a másikban csintalanul vigyorgó kiskamasz, aki meg meri mutatni a világnak, hogy jelen van. Köszönjük az élményt! Viszlát a táborban és utána szeptemberben is!

Viktória

Klassz volt a program és a végén a bemutató!

Fruzsina

Thank you very much for your great camp!

Angela really enjoyed it. She wept in my car while we were on our way home. She missed everyone in the camp.

Really thank you for all the kindness and the good memories she had in just five days.

Andrew

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén, vagy írjon nekünk a kapcsolati űrlapon keresztül!

Telefon: Csernák Enikő: +36 30 227 0534

E-mail: info@lepketabor.hu

Helyszín: 1039 Budapest, Csobánka tér 5. (Békásmegyeri Közösségi Ház)

Bezárás

Kosár

Nincs semmi a kosárban