Csütörtök, 17:00-18:00
2020-ban kezdtem az ELTE mozgókép, filmrendező szakát, ahol azóta főleg fikciós filmek rendezésével foglalkoztam, ahogy a jövőben is ezzel szeretnék legszívesebben. Az egyetem alatt volt egy részvételi filmes kurzusom, ami elindított a gyerektáborok felé. 3 év alatt az egész országban több helyen tartottam különböző korú gyerekeknek, ritkán felnőtteknek is, workshopokat, táborokat filmes témakörben. Igyekszem bemutatni a kamerát és a filmnyelvet egyfajta önkifejező eszközként, amivel végtelen fajta módon lehet játszani. Én is imádok játszani, amit sokkal jobb csapatban csinálni.
Gyakran fordult elő az évek alatt az is, hogy a gyerekek szemén keresztül láttam rá egy számomra ismert dologra teljesen új perspektívából.
Virággal Filmes táborainkban és Filmes szakköreinken találkozhattok.
