Nyári táborainknak Óbuda egy csendes, nyugodt részén található, Kunigunda úti épület ad otthont. A barátságos, privát kertkapcsolatos helyszín biztosítja a gyerekek számára a felszabadult táborozás élményét.

Sokoldalú táboraink lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy jó társaságban, megfelelő szakemberek közreműködésével minél több érdekes és játékos helyzetben kipróbálhassák önmagukat.

A program létrehozásával elsődleges szándékunk az volt, hogy a gyerekek játékos fejlesztő foglalkozások keretein belül tanulják meg kifejezni és megismerni önmagukat, egyéni képességeiknek és igényeiknek megfelelően.

Hiszünk abban, hogy a kis létszámú csoportjainknak köszönhetően minden gyermekre megfelelő figyelmet tudunk fordítani.

Szeretettel várunk minden iskoláskorú fiút és lányt!

Lepke Tábor csapata

RÓLUNK

A Lepke táborsorozatot azért indítottuk útjára, hogy minél több gyermek megismerkedhessen a színjátszás, rendezés, bábozás vagy filmezés rejtelmeivel.

Táborainkban teret adnunk a gyerekek kreativitásának kibontakozására és lehetőséget arra, hogy foglalkozásaink által fejlődjön improvizációs, kommunikációs és kifejezőkészségük.Elsődleges célunk olyan programok megvalósítása, melyekkel közösségi és társadalmi célokat szolgálunk.

Szeretnénk minél több gyermek személyiségfejlődéséhez hozzájárulni, ezért is indítottuk el komplex képességfejlesztő táborsorozatunkat, melynek középpontjában a játék és az élménypedagógia áll.

A LEPKE TÁBOR CSAPATA

Csernák Enikő

színész, óvodapedagógus, drámapedagógus, a Lepke tábor vezetője

Bagi Anna

színész, vágó, kreatív producer

Botka Dóra

színész, drámainstruktor

Csernák Norbert

színész, bábszínész

Kovács Zsuzsi

óvodapedagógus, színész, filmrendező asszisztens

Várkonyi Dániel

színész, pedagógus

Vörös Zsuzsa

drámapedagógus

Zs. Nagy Izabella

drámapedagógus

TÁBOROK

Várunk szeretettel júniusban kezdődő napközis táborainkba minden általános és középiskolást! Itt egy hét alatt megismerheted a színjátszás, bábjáték vagy a filmezés rejtelmeit. Éld ki kreativitásod és a pénteki bemutatón mutasd meg mi mindenre vagy képes!

JÁTSSZUNK
EGYÜTT
NYÁRON !

2018. június 25-29.

Színjátszó tábor >
Bábos Színjátszó tábor >

2018. július 2-6.

Színjátszó tábor >
Filmjátszó tábor >

2018. július 9-13.

Színjátszó tábor >
Filmjátszó tábor >

2018. július 16-20.

Színjátszó tábor >
Bábos Színjátszó tábor >

Helyszín: 1037 Budapest, Kunigunda útja 60.

Ha két táborunkba is jelentkezel a 2. tábor árából 10%-ot elengedünk!

Első részlet befizetési határideje: 2018. május 18.

A tábor részvételének feltétele: kitöltött jelentkezési lap + 1. és 2. részlet befizetése.

Testvérkedvezmény: 10 %

Téged is várunk, ha egy szuper csapattal szeretnéd jó hangulatban tölteni a nyarat!

PROGRAMOK

SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR

  • drámajátékok
  • improvizációs játékok
  • jelenetkészítés
  • kreatív ének-zenei-táncos gyakorlatok
  • beszédtechnika
  • színdarabkészítés
  • szabad játék

A táborban a gyerekek kipróbálhatják magukat számos drámajátékban, belekóstolhatnak a színészet alapjaiba és egy színdarab létrehozásának részesei lehetnek.

A játékok által fejlődik a gyermekek kommunikációja, önismerete, kifejezőkészsége, koncentrációja, kreativitása, együttműködési készsége és improvizációs készsége.




JELENTKEZEM

KOROSZTÁLY:

7 - 14 év

IDŐTARTAM:

8:30 - 16:30

érkezés 8 órától

TURNUSOK:

2018. június 25-29.

2018. július 2-6.

2018. július 9-13.

2018. július 16-20.

A TÁBOR DÍJA:

29 000 Ft/hét

A tábor részvételének feltétele: kitöltött jelentkezési lap + 1. és 2. részlet befizetése.

BÁBOS SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR
  • báb bemutató
  • bábjáték
  • drámajátékok
  • etűdök készítése
  • jelenetkészítés
  • kreatív ének-zenei-táncos gyakorlatok
  • beszédtechnika
  • színdarabkészítés
  • szabad játék

Ebben a táborunkban a gyerekek megismerkedhetnek a bábozás élményével és a színjátszással egyaránt. Kipróbálhatják, hogyan tudnak különböző anyagokat, tárgyakat életre kelteni és azokkal történeteket mesélni. A bábokkal egyéni etűdöket és csoportos jeleneteket is készítünk. A bábjáték mellett részt vesznek a gyerekek drámajátékokon és megismerkedhetnek a színjátszással is. A hét végére pedig egy bemutató előadással készülünk.

A játékok által fejlődik a gyermekek kommunikációja, önismerete, kifejezőkészsége, koncentrációja, kreativitása, együttműködési készsége és improvizációs készsége.

JELENTKEZEM

KOROSZTÁLY:

7-10 és 10-14 év

IDŐTARTAM:

8:30 - 16:30

érkezés 8 órától

TURNUSOK:

2018. június 25-29.

2018. július 16-20.

A TÁBOR DÍJA:

32 000 Ft/hét

A tábor részvételének feltétele: kitöltött jelentkezési lap + 1. és 2. részlet befizetése.

FILMJÁTSZÓ TÁBOR
  • filmismeret
  • filmezés fázisai
  • csoportos kisfilm
  • egyéni bemutatkozó kisfilm
  • drámajátékok
  • improvizációs játékok
  • jelenetkészítés
  • kreatív ének-zenei-táncos gyakorlatok
  • beszédtechnika
  • filmvetítés
  • szabad játék

Filmjátszó táborunkban a résztvevők kipróbálhatják magukat a kamera mindkét oldalán. A tábor végén pedig eldönthetik, hogy operatőrként, rendezőként vagy színészként teljesedtek ki leginkább. A hét folyamán egyéni bemutatkozó filmet és csoportos kisfilmeket is készítünk. A filmezés mellett részt vesznek a gyerekek drámajátékokon és közelebbről megismerkedhetnek a színjátszással is. A tábort a gyerekek által készített kisfilmek bemutatásával zárjuk.

A játékok által fejlődik a gyermekek kommunikációja, önismerete, kifejezőkészsége, koncentrációja, kreativitása, együttműködési készsége és improvizációs készsége.

JELENTKEZEM

KOROSZTÁLY:

11-14 és 15-18 év

IDŐTARTAM:

8:30 - 16:30

érkezés 8 órától

TURNUSOK:

2018. július 2-6.

2018. július 9-13.

A TÁBOR DÍJA:

32 000 Ft/hét

A tábor részvételének feltétele: kitöltött jelentkezési lap + 1. és 2. részlet befizetése.

A FILMEZÉSHEZ HOZZ MAGADDAL TELEFONT, TABLETET VAGY VIDEOKAMERÁT.

RAJZPÁLYÁZAT

Rajzpályázatot hirdetünk minden általános és középiskolás gyermek részére !

JELENTKEZZ TE IS, HOGY INGYENES TÁBOROZÁST NYERJ!

Mutasd meg nekünk a világodat egy lepke szemével!
Hova mennél? Mit látnál? Kivel találkoznál? Mi lenne, ha elrepülhetnél bárhová? Ki az űrbe, a tenger mélyére, a havas hegyek csúcsára, varázserdőbe, álomországba, tündérföldre, manófalvára, a föld belsejébe.

Játssz velünk ! Készíts képet arról, hogy ha lepke lennél és bárhova repülhetnél, hova mennél. Használhatsz ceruzát, filctollat, vízfestéket, temperát.

  • A rajzok A/4-es méretben készüljenek.
  • Minden pályázó 1 képet küldhet be.
  • A nevezés ingyenes.
Fontos, hogy adj címet a képednek!

A beküldött anyagokat feltöltjük facebook oldalunkra, így mindenki láthatja. Képedet te is feltöltheted facebook üzenőfalunkra, így még többen szavazhatnak Rád!
A feltöltött képekre április 6-ig lehet szavazni, a legtöbb lájkot összegyűjtött rajz lesz pályázatunk Közönség díjasa. Csak az oldalunkra feltöltött képek szavazatai érvényesek!

Tipp: Minél előbb feltöltöd a rajzod, annál több esélyed van a legtöbb lájk begyűjtésére.

A KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS MENETE:

  • Töltsd fel te is a munkád facebook oldalunkra !
  • Oszd meg !
  • Gyűjts minél több lájkot !

Hogy tiéd legyen a közönségdíjunk!

DÍJAK:

  • A pályázat 2 győztese térítésmentesen vehet részt a Lepke tábor által szervezett táborok egyikén (2018. június 25 – július 20. között Kunigunda úti táborhelyünkön).
  • Egy nyertes pályázatot a tábor szervezői választanak ki, egyet pedig a Facebook közönsége szavaz meg korosztálytól függetlenül.
  • A II. helyezett 15 000 Ft értékű ajándékcsomagot nyer.
  • A III. helyezett 10 000 Ft értékű ajándékcsomagot nyer.

A rajzpályázatok beérkezési határideje: 2018. április 2.

A szavazás lezárása: 2018. április 6.

Eredményhirdetés: 2018. április 9.

A nyertesekkel való kapcsolatfelvétel miatt a művek hátsó oldalán nyomtatott betűkkel kérjük feltüntetni a pályázó életkorát, a szülő/nevelő telefonszámát, email címét és a kép címét.

A munkákat postai vagy digitális úton a következő címekre várjuk:
cím: Hasle Kft., 1037 Budapest, Csillaghegyi út 24.
email: lepketabor @ gmail.com
A levélen, tárgyban kérjük feltüntetni: A világ egy lepke szemével – rajzpályázat

A beküldött rajzokból a tábor ideje alatt kiállítást szervezünk, mely bárki számára megtekinthető.

KAPCSOLAT

HELYSZÍN
1037 Budapest, Kunigunda útja 60.

TELEFON
Csernák Enikő 06 30 227 0534

EMAIL
lepketabor @ gmail.com

LEPKETÁBOR

2018 Minden jog fenntartva